Pongrác a gömbölyű szikla tetején ült, és nézett le a vidékre. Szabályos, szép arcát sütötte a nap, haja lobogott a szélben. Szerette ezt az érzést. Fönt ülni vagy állni a világ tetején, érezni a napot, a szelet, betelni a végtelennel. Képzelete messze szállt, túl…