Szívből gratulálok a Nyerd meg az életet című könyvhöz.

Rögtön az elején  –Levél Balázsnak – írott sorok megfogtak. Elolvasása után ott zakatolt bennem a gondolat, így is lehet valakit útjára bocsájtani, hogy én milyen hülye vagyok, nekem miért nem jutott eszembe, hogy leírjam és gyerekemmel így megosszam érzéseimet, gondolataimat. Hirtelen ötlettől vezérelve le rohantam 21 éves fiamhoz és lelkendezve újságoltam ecseteltem nagy vonalakba mit olvastam és nagyon szeretném ha Ő is elolvasná. Míg felértünk a számítógéphez kicsit zavartan magyarázkodtam, - hogy fogadja ezt most tőlem egy kis ajándéknak, mintha egy szelet csoki lenne csak egy kicsit több annál, meg hogy ezek az érzések  gondolatok még mindig bennem vannak csak nem tudom ilyen szépen megfogalmazni, meg hogy ezek a dolgok örök érvényűek és most is aktuálisak hiszen még tanulsz és ezután kezded majd az önálló életet – mit ne mondjak elég érdekesen nézet rám, szó nélkül leült és elkezdte olvasni. Nagyon izgatottan vártam és egy öröké valóságnak tűnt mire befejezte, de megérte. Ahogy felállt és találkozott a tekintetünk minden porcikámmal minden idegszálammal éreztem hogy vette az üzenetet. Egyszerűen csak azt mondta –Apu ez szép volt köszönöm -  és össze ölelkeztünk. Azt hiszem ebben a szemkontaktusban, ebben az ölelésben, ebben a pár pillanatban benne volt egész eddig életünk, minden örömével-bánatával. Mit ne mondjak frenetikus volt,        KÖSZÖNÖM!!!!!!!!!!!!

 

 Tisztelettel üdvözöllek

 Zsiga

 

 

Kiadják a könyvet. az ajánlatunkat itt olvashatod

Szerző: czoli  2010.04.28. 08:05 Szólj hozzá!

Címkék: köszönet

http://www.jumpcut.com/media/dyn/e8/0e2f/d37d59323f26048c07806080ef/movie_thumb160x120.jpg

A bejegyzés trackback címe:

https://kabarcz.blog.hu/api/trackback/id/tr541958224

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása