fustolgo_kerekek.jpg

  • Én már hallottam ezekről, ami elhangzott, de ilyen jól összeszedve még nem – ez a leggyakoribb dicséret, amit egy-egy előadás után kapunk.
  • És akkor miért nem csinálod? – ugrik be azonnal a viszontkérdés, de sohasem teszem fel. Pedig talán föl kellene, tegyem.

Azt hiszem, most föl is teszem:

  • Miért nem csinálja, ha tudja? Ha tudná? Sőt. Azt is tudja, hogy csinálnia kellene. Mégsem teszi. Miért?

Sok-sok válasz van. Ahányan vagyunk, szinte annyiféle. Ezek egy része kifogás, a másik része tévedés, vagy félelem, egy része titok.

 

Olvasom egyik kedvenc bajnokom levelét a céljairól. Pontosan tudom, hogy valami még hiányzik ahhoz, hogy teljesüljön a célja és ott legyen az Olimpián és egy ideje ezt próbálom kitalálni, hogy mi kéne még a sikerhez. Mert tapasztalom, hogy tényleg mindent beletesz az edzésekbe és valóban minden feltétel adott a győzelemhez. Szóval olvasom a sorait és érzem, hogy ez kevés, hiányzik a tűz. A tűz és az éhség. Pedig valóban akarja az Olimpiát. És akkor hirtelen megértem: motivációja és céljai megfogalmazása hasonlít egy jó tanuló iskolai dolgozatához. Úgy gondolja, hogy ha elvégzi a munkát, akkor fejére teszik a koronát. Pedig nem. Nincs arról szó, hogy ha valaki elvégzi a munkát, akkor megkapja a jutalmat. A győzelem nem automatikus.

Gyakran annyira kedvelek egy-egy sportolót, hogy ha rajtam múlna, kinevezném olimpiai bajnoknak. De nem rajtam múlik. Bajnokká válni egy folyamat, amin a sportoló megy végig, én csupán támogathatom. Nem lehetek helyette bajnok, nem fejlődhetek, nem növekedhetek helyette.

Jó kiállású fiatalember vidékről igazolt Budapestre, kis faluból a világvárosba. Több éve itt él és sportol, többszörös OB győztes. Ám valahányszor külföldön rendeznek meg egy tornát, Ő már az elején kiesik a válogatásból. Azt látja, és meg is fogalmazza, hogy azok, akik ott küzdenek, túl nagy nevek. Azt gondolja, hogy, Ő a vidéki senki nem mérhető össze ezekkel. Nem ér fel hozzájuk.

Elvégzi a munkát, talán többet is, mint azok a nagy nevek, de képtelen legyőzni őket. Tud mindent, talán többet is, mint azok, de nem képes fölhasználni. Miért? Mert egy fék munkál benne, ami nem engedi, hogy használja, amit tud.

Ifjú koromban volt egy autóm. Nem volt éppen fiatal, talán ha összeadtuk volna az éveink számát, és elosztottuk volna kettővel, akkor együtt középkorúnak számítottunk volna. Emlékszem, ennek az autónak ki kellett cserélni az elhasználódott fékbetétjeit. A csere oly jó sikerült, hogy az autó nem volt képes gurulni. Még a lejtőn sem. Bőgött a motor, füstöltek a kerekek, de az autó nem mozdult. El kellett szállítani a szerelőhöz, aki aztán beszabályozta a fékeket.

Hiába az erő, hiába a képességek, ha a fékek túl szorosak, a teljesítmény gyengül, szélsőséges esetben teljesen elmarad.  

Tapasztalom, hogy a sportban egy igazi győzelem létrehozása összetett alkotási folyamat. Hogy mit tekintünk IGAZI győzelemnek, az mindig személyes kérdés, ez teljességgel a sportoló céljaitól és személyes motivációjától függ, és ezt a munka megkezdése előtt fontos tisztázni. Maga a célkitűzés is egy alkotási folyamat. Lehet persze sportolni célok vagy mondjuk inkább így, nagy célok nélkül, sőt befektethetjük ugyanazt a munkát, az eredményben mégis nagy a különbség. Az, hogy valaki célokkal vagy célok nélkül edz, dolgozik, küzd, az eredményben mutatkozik meg látványosan.

Szerencsés esetben egész team dolgozik együtt a sportolóval, együtt teremtik meg a győzelem feltételeit. Az edző gondos edzéstervet készít, és végrehajtását keményen felügyeli, az erőnléti edző segít a kondíció kialakításában. A gyúró, a masszőr, a gyógytornász is hozzáteszi a maga részét.

Elvileg minden adott a sikerhez. Nagyon sokszor mégis elmarad a vágyott hatalmas győzelem. MIÉRT?

Persze, ha létezne erre egy biztos recept, és ezt én is ismerném, akkor még az ükunokáim is aranycipőben járnának 

De valamit mégis tudok.

Mindannyian behúzott kézifékekkel égetjük a gumit. Repülni akarunk, erőlködünk, füstöl az abroncs, büdös is van, de az eredmény gyakran, nagyon gyakran inkább vánszorgás, mint szárnyalás. Ez annyira fárasztó és lelombozó. Van, akinek egész fékkollekciója van. Fékek, amik az évek során beágyazódtak az érzelmeinkbe, a gondolatainkba, és ezáltal a viselkedésünkbe. Mindennapi apró, vagy nem apró döntéseinket észrevétlenül ezek a fékek szabályozzák.

Azt látjuk, hogy mindenki – kivétel nélkül minden ember – kevesebbre taksálja a saját magát, mint amennyit valójában ér.

Az élet hosszú, a fejlődés is hosszú folyamat, lehetetlen megúszni, hogy a környezetünk ne legyen ránk negatív hatással is. Mindenkinél akad egy „kedves” szomszéd, vagy „barát”, ismerős, vagy akár egy vagy akár sok idegen, tanár, rokon, néha maga a szülő is, akik beszólnak, túlzásba viszik a kritikát, elbizonytalanítanak, megölik a lelkesedést, a hitet, akik aggodalmat, félelmet ültetnek el akár csak jó szándékból, nem akarva, véletlenül, figyelmetlenül. Ezek a hatások nem maradnak nyom nélkül, és mivel kellemetlen emlékek gyakran, ezért jól elrejtjük őket a lelkünk legmélyére. Ám hiába titkoljuk, dugdossuk, hiába felejtjük el, a hatásuk előbukkanhat a legváratlanabb helyzetekben. Ezekből lesz aztán az évek során megerősödve a legtöbb fék.

A mentális munka talán leghasznosabb feladata megtalálni ezeket a fékeket, és feloldani őket. Nem könnyű munka ez, és nem csak a mentál-trénert vagy a pszichológust teszi próbára, veszi igénybe, hanem a sportoló is kell hozzá. Nincs csiribí-csiribá, nincs abrakadabra, nincs varázsige, ráolvasás, együtt kell feloldani a fékeket.

Megtalálni még aránylag könnyű, ha keresi az ember (a probléma az, ha nem is keresik, ha hagyják, hadd füstöljön a gumi, ha a motor teljesítményének a növelésével akarnak jobb eredményt).

A fékek föloldása sem valamiféle bonyolult, misztikus dolog, hanem tudatosságot és gyakorlást igényel. És ez a gyakorlás ugyanolyan fontos, mint a fizikai felkészülés. Ha a gyakorlás elmarad, hiába tudja akár a sportoló maga, hogy hol a probléma, az eredmény elmarad.

Nem elég tudni, az számít, használod-e, amit tudsz?

 

Nem elég a jóra vágyni,
a jót akarni kell!
És nem elég akarni,
De tenni, tenni kell:
A jószándék kevés!
Több kell – az értelem!
Mit ér a hűvös ész?!
Több kell – az érzelem!
Ám nem csak holmi érzés,
de seb és szenvedély
keresni, hogy miért élj,
szeress, szenvedj, remélj!

Váczi Mihály: Még nem elég

(részlet)

 

 

 

 

Szerző: KABARCZ  2017.08.20. 18:22 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kabarcz.blog.hu/api/trackback/id/tr112765104

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása