Nem akarnánk semmiképpen más sikereinek a fényében sütkérezni, éppen ezért kijelentjük rögtön itt az elején, hogy Baji Balázs fergeteges sikeréhez – sajnos – semmivel sem járultunk hozzá, sem mi személyesen, sem A Nyerő hármas című könyvünk. Csupán néhány gondolatot szeretnénk a győzelme kapcsán megosztani.

Meglátásunk szerint a győzelme mentális győzelem volt.

Ezzel nem azt akarjuk mondani, hogy fizikailag nem volt felkészülve, dehogynem. Tökéletesen. Ahogy ő mondta: most érkezett föl a csúcsra. De hiába készült fel tökéletesen, ha mentálisan nincs kész, ez a tegnapi siker a VB-n elmaradt volna.

Még soha nem ért el magyar sprinter ekkora eredményt. Sok éve döntőbe sem sikerült kerülnie senkinek. Azt kellene hinnünk, hogy ebben a hosszú időszakban senki, egyetlen sprinter sem edzett ilyen keményen, ilyen elszántan, mint Balázs? Én azt hiszem, mások is voltak. Hogy ők miért nem értek föl a csúcsra? Ennek az oka, beleértve a saját pályafutásomat is, a hitünkben, gondolkodásunkban, bátorságunkban, céltudatosságunkban, tehát a mentális felkészültségünkben keresendő.

A döntőben Balázs nagyot hibázott a második gáton, megtört a lendülete, a mezőny második felében küzdött tovább, de nem adta fel, nem törekedett tisztes helytállásra: versenyzett. És amikor az utolsó gátak előtt meglátta a lehetőséget, hogy feljuthat a dobogóra, megtáltosodott. Azt hiszem, szakmailag alig magyarázható az a csoda, ami az utolsó gáton és azt követően történt: Olyan energiákat, olyan erőforrásokat sikerült mozgósítania, amiknek a létezéséről ő maga sem tudott.

Johann Wolfgang Goethe azt mondja: “Valamennyi kezdeményező és alkotó cselekedetet illetően egyetlen alapvető igazság létezik – abban a pillanatban, amikor valaki határozottan elkötelezi magát, a Gondviselés is működésbe lép.”

Ez történt tegnap.