„Valamennyi kezdeményező és alkotó tevékenységet

illetően egyetlen alapvető igazság létezik

– abban a pillanatban, amikor valaki határozottan

elkötelezi magát, a gondviselés is működésbe lép.”  

Goethe

A mentális munka nem varázslat, bár olykor úgy tűnik, az. Varázslatos eredményeket érhetünk el. A kívülálló csupán a csodát látja, és hajlamos azt képzelni, hogy a változás egy pillanat alatt történt, és nem érti. Csóválja a fejét, vagy lelkesedik miatta, vérmérséklete szerint.

A valóság az, hogy a változás egy folyamat, egy út, olykor rövidebb, máskor hosszabb, néha csak pár lépés, olykor pedig hosszú menetelés.

Onnan, ahol nem megfelelőek a feltételek, a körülmények, az esélyek, ahol nem kielégítő a helyzet számomra, ahol nem tudom kihozni magamból, ami bennem van, el kell jutnunk oda, ahol megfelelőek a feltételek, a körülmények, az esélyek, ahol kielégítő, sőt optimális a helyzet számomra.

Röviden: el kell jutnunk „A”-ból „B”-be!

Ez azt jelenti, hogy nem maradunk „A”-ban.

Nem várjuk, hogy a csoda érkezzen hozzánk, mi indulunk a csoda felé.

Mi az, amire szükség van mindehhez? Néhány egyszerű lépésre mindössze.

Itt a titok, hat egyszerű, rövid pont:

 Kezdeményezés

Döntés

Hit

Kitartás

Ismeret

Hajlandóság

• Aktivitást igényel, kezdeményezést. Észre kell vennünk, hogy nem az a cél, hogy „A”-ban jobbak legyünk. Ott kell hagyjuk „A”-t. Ott kell hagyjunk alkalmasint dolgokat, amiket kedveltünk, vagy most is kedvelünk, szokásokat, olykor embereket is. Tudomásul kell vennünk, hogy nem fog mindenki velünk jönni. Lesznek, akik „A”-ban akarnak maradni, és ott is maradnak. Talán soha nem jönnek utánunk, talán lesznek, akik később meggondolják magukat. Most viszont elválnak útjaink. Mert csak három eset van:
• Én is ott maradok „A”-ban, lemondok a változásról, vagy
• ök is jönnek „B”-be, vagy
• elválnak útjaink.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer négy ember: Mindenki, Valaki, Bárki és Senki. Egy szép napon akadt egy fontos munka, szóltak Mindenkinek, hogy sürgősen meg kell csinálni. Mindenki biztos volt benne, hogy Valaki megcsinálja. Bárki megcsinálhatta volna, viszont Senki se csinálta meg! Valaki dühös lett emiatt, mivel ez Mindenki dolga lett volna. Mindenki úgy gondolta, hogy Bárki megcsinálhatná, és Senki nem vette észre, hogy Mindenki kerüli a munkát. Végül Valaki lett, akit Mindenki okolt, amiért Senki nem csinálta meg azt, amit Bárki megtehetett volna.

• Döntést: Eljutok „B”-be! Ezt a döntést senki sem hozhatja meg helyettem, én sem hozhatom meg más helyett. A döntés belülről fakad. Nézetem szerint például egy edzőnek nem az a dolga, hogy döntéseket hozzon a sportolók helyett, hanem, hogy gondoskodjon arról, hogy azok megfelelő döntéseket hozzanak. Ehhez persze először az edző hozza meg a döntés: indulunk. Ennek hatására lesznek képesek a fiúk meghozni a saját döntéseiket.

„Fodor Rajmi olimpiai bajnok volt már, amikor kitűztem neki két lövésfajta megtanulását. Pedig ha valaki olimpiai bajnokká válik vízilabdában, úgy gondolnánk, hogy kiválóan lő. Ez így is van, de a világ változik. Ott maradt Firenzében a klubedzések végén és gyakorolt. Nem a 18 éves toszkánai srác maradt ott tanulni, hanem az olimpiai bajnok, 25 évesen. A következő olimpián pedig lőtt olyan gólokat, amit a kettő között tanult meg.” – Dr. Kemény Dénes hozta meg a döntést, de a sikerhez Fodor Rajmundnak is meg kellett hoznia a magáét.

Más kérdés, hogy én a 18 éves toszkánai srác helyében szintén ottmaradtam volna tanulni, gyakorolni. Lett volna saját, belső indíttatású döntésem is. Feltéve, ha olyan céljaim lettek volna, mint a magyar vízilabdázóknak.

• Hitet: Képes vagyok rá, hogy eljussak „B”-be. Ezt a hitet meg kell szereznem. Kell ahhoz, hogy ne adjam fel. Nem lehet kétségem, meg kell, szabaduljak tőle, ha mégis van. Egy jó edző nem áltatja magát ezen a téren. Ismeri a játékosait. És képes segíteni rajtuk, nekik.

 Például a másik öt játékossal megbeszélem, hogy bizonyos helyzetekben őt segítsük ahhoz, hogy legyen sikerélménye. A fiúk ezt megteszik a saját érdekükben és a barátjuk érdekében. – Egy edző nem vonulhat ki a játékosok életéből, ha eredményeket akar elérni –  A lelkükből biztos nem. Olvasnom kell, hogy mi zajlik bennük ahhoz, hogy tudjam, hogy mi a kulcs hozzájuk.

(*Kemény Dénes a motiválásról.

http://outofoffice.hu/component/content/article/22/58)

• Kitartást: Nem számít, meddig tart, én odaérek. Addig megyek, addig csinálom, amíg! Az áthangolódás azt feltételezi, hogy mentálisan és szívben is – tehát az elmémben és az érzelmeimben is – elfogadom az újat, kialakítok egy újfajta gondolkodási módot, újfajta belső világot, ami a régi helyébe lép. Ettől kezdve cselekedeteimet ez az általam választott belső világ fogja irányítani, mégpedig napról napra hatékonyabb és könnyebb módon. Ez válik természetessé. Az önkorlátozó meggyőződések gyakran legyőzhetetlennek tűnő akadályt jelentenek. Meg kell tőlük szabadulni!

Azt gondolom, azt hiszem, azt tudom magamról például, hogy a bal lábam ügyetlen, képtelen vagyok vele a legalapvetőbb feladatokat is végrehajtani. (Én azt gondoltam magamról annak idején, hogy az izomzatom túl merev ahhoz, hogy elérhessem a világszínvonalat gátfutásban. Akkor még semmit sem tudtam az önkorlátozó meggyőződésekről, és azok feloldási lehetőségeiről, így aztán nem is értem el a világszínvonalat gátfutásban.) Elég egyetlen ilyen önkorlátozó meggyőződés, hogy meghatározza a jövőképemet, és aláássa a hitemet, a motivációimat, és elvegye tőlem az eredményesség esélyeit.

A lényeg pedig az, hogy a bal lábamnak először a fejemben és a szívemben kell ügyessé válnia, hogy a valóságban is briliáns kétlábas focista váljék belőlem. Ez pedig elérhető.

• Ismeretet. Minél inkább tudnom kell, mi is van „B”-ben. Össze kell szednem az információt, hogy „B” kellő vonzerőt jelentsen számomra. Meg kell találnom azokat az összetevőket, amik felébresztik bennem a vágyat. Minél nagyobb vágyat, annál jobb. Amit érdemes megfontolni: a szükséges ismeret, ami ahhoz kell, hogy bárki, bármilyen területen megszerezze a szükséges tudást, elérhető 100 kilométeren belül. Akárhonnan nézed, bármilyen elhagyatott helyről. A megfelelő segítség szintén legalább ilyen közel van. Nem az ismeret hiánya okozza a problémát, hanem az esetek döntő többségében az, hogy nem is keressük a tudást, az ismeretet. Vagy azért, mert restek vagyunk rá, vagy azért, mert nem is vágyunk rá igazán. Már aki, természetesen. Végül is semmi baj sincs a középszerűséggel.

• Hajlandóságot. Ez nyitottságot jelent. Annak elfogadását, hogy elfogadok olyasmit is akár, amit korábban elutasítottam. Megszeretek olyasmit, amit eddig nem szerettem. Mert könnyebb megszeretni valamit, mint eltűrni, miközben ragaszkodom az elutasításához.

Cukor nélkül iszom a kávét. Néha csodálkozva megkérdi valaki: Hogy bírod meginni ilyen keserűen? Erre szokták mondani: Ízlések és pofonok különböznek. Vagy a műveltebbek: de gustibus non est disputandum. Viszont más a helyzet, ha orvosi javaslatra kell lemondani a cukorról. Akkor ez már nem vélemény kérdése, ugyebár. Az egészségemről van szó. Egyik ember fanyalogva változtat: borzasztó keserű. Sajnáltatja magát, hivalkodik a szenvedéssel. A másik igyekszik megszeretni. Ilyeneket mond: érdekes, mennyivel jobban érezni a kávé ízét. Ez a variáció az egészségemet szolgálja. Jót tesz nekem. Egy kis tejjel még selymesebb. Forrón szeretem a kávét. Az igyekezetet előbb utóbb eredmény követi: az egyik megszereti a kávét cukor nélkül, a másik fanyalog egy ideig, aztán megcukrozza megint. Lemond az eredményről. Az egyik végigment az úton, elvégezte a szükséges mentális munkát, a másik nem. Ottmaradt „A”-ban.