A pénzéhes, vagy a külön befolyással kereskedő szülő. 

A versenysport ma már komoly pénzügyi karriernek is számít. Jelentős különbségek vannak a sportágak között, de például néhány év NBI-es szereplés már visszahozza a gyerekbe fektetett időt és pénzt. Egy külföldi, jelentősebb klubba beválogatódni, az egyet jelent az egész család anyagi felemelkedésével. Ez, már kiskamasz gyerekek terveiben, céljaiban is szerepel. Ha megkérdezem őket, hogy mi lenne a három kívánságod, az a bizonyos jó tündér felé, gyakran érkezik az a válasz, hogy „legyek sikeres sportoló, hogy tudjam segíteni a családomat”.

Mindez rendben van, a következő generáció dolga az is, hogy támogassa az érte áldozatot hozó szülőket, beteljesítsen megvalósulatlan vágyakat. Néha, ezek egészen furák, de szeretnivalók.

Érettségi után, mivel nem nyertem azonnal felvételt az egyetemre, dolgozni kezdtem és az első fizetésemből vásároltam anyukámnak egy 10 literes levesfőző fazekat, és beletettem vagy három kiló narancsot. Mert soha nem volt elég nagy a fazék a húslevesnek, és mert anyukám soha nem vásárolt volna magának ennyi narancsot.

Ezek az egzisztenciális motivációk arányaiban túl gyakran jelennek meg az általam megkérdezett fiatal sportolóknál..

Gyanítható, hogy a háttérben ott vannak a naponta hallott megjegyzések.

• Tudod, te egyáltalán fiam, hogy mennyi pénzt költünk rád anyáddal, hogy te hetente háromszor feljuss Budapestre, az edzésre?

És, ez a szelídebb forma.

Mondjuk ki: van, amikor a szülő, tudatosan befektetésként kezeli a gyermeke sporttámogatását, és elvárja ennek a megtérülését. Ebből a szempontból mindegy, hogy szegény családról van szó, aki tényleg erején felül áldoz erre, vagy jól szituált családról, ahol a gazdasági befektetésnek van kényszerítő ereje. Ez a megtérülési kényszer óriási nyomásként nehezedik a sportoló gyerekre, és szó szerint megtorpedózza az eredményességét.

A sportoló gyerek azt érzi, hogy naponta megmérik őt, hogy elég gyorsan fejlődik-e?

Nem arról van szó, hogy a gyerek ne legyen tudatában annak, hogy bizony az ő felszerelése, utaztatása, stb. pénzbe és egyéb áldozatba kerül. Inkább a megfelelési kényszer fojtogató hatásáról beszélek, aminek következménye a kudarcok megjelenése.

Hasonló negatív hatás tapasztalható akkor, amikor a szülő, úgy szeretne kivételezett bánásmódot biztosítani a gyermeke számára, hogy társadalmi (vagy más) hatalmi pozíciójával él vissza. A skála a diszkrét fenyegetéstől, az öltözőben történő üvöltözésig terjedhet. A problémának csak az egyik része az, hogy mit tesz ilyenkor az edző, a másik és egyben fontosabb tény, hogy mekkora rombolást végez a saját gyereke személyiségében és motivációjában, ez a szülő. Hiszen (szerencsés esetben) a sportoló gyerek pontosan érzi, hogy valóban nem nyújtott túl jó teljesítményt, a kispadon volt a helye, nem őt illette meg a csapatkapitányi karszalag. Ilyenkor két tűz közé kerül: tudja, hogy az edzőjének van igaza, de nem állhat ki mellette, mert ez azt jelentené, hogy szembeszegül az apjával. Nem vállalható. Szerencsétlen esetben, elhiszi a (torz)képet, amit az apja közvetít és az edző ellen fordul. Nem bízik meg többé benne, felül bírája az instrukcióit és ezzel aláássa saját pozícióját a csapatban. Nem tud tanulni az edzőtől, mert nem tiszteli, és egyre kevésbé bírja az edző szimpátiáját, tehát nem fog figyelmet kapni az edzések alatt. Kisodródik, és vagy abba hagyja a sportot, vagy egyesületet vált. Ha az utóbbi történik, akkor borítékolható, hogy a szituáció megismétlődik.