Bármelyik mérhetetlenül önfejű és akaratos ember számára van egy szó, amit megvádolás esetén csuklóból képesek letagadni vagy kiröhögni. Ugyanakkor előszeretettel használnak másokkal szemben, hiszen e szó természetesen oszloposan helyt áll az ő szemszögükből. Ez a szó a „hiszti.” Nem egy hosszú, terjengős, bonyolult kifejezés, mint például a „terhesvagyokéstevagyazapja,” mégis képes pont ekkora hatást kiváltani az emberből. A „kicsi a bors, de erős” közmondással élve, a „hiszti” szó könnyűszerrel vezethet a nagymama kristály készletének erőteljes megfogyatkozásához, oroszlánokat is megszégyenítő ordításokhoz, avagy átbőgött éjszakákhoz a barátnőknél - aminek következménye vagy fagyi túladagolás, vagy plátói szerelem kialakulása Keanu összes romantikus filmjével. De mi is titulálható hisztinek, és mi az amire ténylegesen mondhatjuk, hogy jogos sérelem avagy felindultság? Általános tévhit, hogy a hiszti sírással jár. Hiszen nyugodtan járhat még toporzékolással, üvöltéssel, és nyávogással is.
Nézzünk pár szituációt, ami valódi hiszti. Kimerült anyuka és kiállhatatlan öt éves gyermeke, Pistike, bemegy egy gyorsétterembe tölcséres fagyiért. Pistike eper fagyit kér. Az anyuka elmagyarázza, hogy itt csak egyfajta fagyi van 150 forintért, több zseton meg nincs rá, mert apu már megint a közkedvelt sarki kocsmában itta el, és fektette nagyon jövedelmező játékgépekbe a havi fizetést. A gyerek bólogat, majd három perc múlva készhez kapja a vaníliás nyalánkságot. Első reakció: Pistike torka szakadtából elkezd üvölteni, hiszen ő eper fagyit kért, és mire az anyuka kivonszolhatná a helyiségből, a gyerek már kárt tett két székben, négy tálcában, és egy járókeretes idős néniben. Pistike hisztizett. Második reakció: Pistike mosolyogva elfogadja a vaníliás fagyit, majd kifele men
et egy símaszkos fagyirabló elkobozza az édességet. Pistike torka szakadtából elkezd üvölteni, és kérdőre vonja anyját a környék gyerekeinek biztonságáról. Pistike abszolút érthető dühét nem lehet hisztinek nevezni.
Egy másik eset: Kinga már tizenharmadszorra kéri meg vőlegényét, Lacit, hogy javítsa meg a csöpögő csapot. Laci végülis rászánja magát, befekszik a mosdó alá, és verejtéktől izzadva mindent bedob, hogy a csöpögés abba maradjon. Hiába az erőfeszítés, a csapkodás, a káromkodás, és végül mire Kinga hazajön a melóból, az egész lakás átható penész szagot áraszt, vélhetően a harminc centis állóvíz miatt a kéróban. Kinga falhoz csapja a nedves tányérokat, majd magát. Kinga hisztizett. Ha viszont Kinga utasítása nem „javítsd meg,” hanem „javítassd meg” lett volna, akkor a harag és tombolás jogos.
Érdekes, hogy a „Ne hisztizz!” parancs nőkből és férfiakból egyenlő teremtményeket kreál, hisz ugyanazt a reakciót képes kihozni mindkét félből bizonyos szituációkban. A hisztit hajlamosak vagyunk öt éves Pistikékkel asszociálni, miközben ez a roham mindenkiből kijön, legyen az pelenkás bölcsis, éretlen gimis, vagy bölcs nyugdíjas. Tehát ahelyett, hogy a hiszti becsmérlő viselkedés jelzőnek hatna, és ezáltal egyből dührohamhoz vezetne, nem járnánk-e jobban ha a szituáció elemzése után döntenénk el, hogy tényleg miről is van szó? Ha dukáló a mutató, oké, tomboljunk még öt percig, aztán valljuk be, hogy szükségtelen volt. Ha igazságtalan a szó használata…talán lehetetlennek tűnhet a kultúrált beszélgetés, de pár perc durci után mégis ez a legjobb döntés amit hozhatunk.
