Ha Ön a könyv olvasása közben velünk is dolgozott, elkészítette a személyes alkotmányát, és sorba rakta vezető értékeit, leírta hosszú és rövidtávú céljait is, ha végigcsinálta az előző hét pontot, akkor talán már sikerült is megvalósítani egyik másik célját. Az előző hét pont segítségével bármilyen (hangsúlyozom: bármilyen) cél elérhető, megvalósítható. Valójában ezekhez nincsen szüksége a nyolcadik pontra.

   A nyolcadik pontra nem egy adott cél megvalósítása érdekében lesz szüksége. Ez a rövid fejezet az egész élethez nyújthat felhasználható stratégiát.

  A célok koncepciójával foglalkozó tanfolyamainkon újra és újra megfogalmazódott az összegzés: amiket itt tanultam nem voltak merőben újak, részleteiben találkoztam ezekkel a gondolatokkal, sőt bizonyos dolgokat ösztönösen így is csináltam... Megerősödtem abban, hogy el tudom érni a céljaimat, csak most már tudatosabban fogom az egészet alkalmazni!

             Egészen biztos, hogy ha most végiggondolja az életét, akkor talál olyan időszakokat, amikor sok minden sikerült, amikor egyik eredmény jött a másik után, amikor hajtott keményen, és mégse érezte magát elnyűttnek. Én ezeket a szakaszokat áldott állapotoknak nevezem. Ilyenkor mindig jelen van az a belső erő, aminek a létezéséről legtöbbször tudomást se veszünk. Utólag, ha mesélünk ezekről a sikerekről, akkor többször szóba kerül, hogy annak ellenére, hogy minden előzetes terv felborult, annak ellenére, hogy minden ellenünk esküdött össze: mégis sikerült.

            Ebben az áldott állapotban nem fog rajtunk az ellenség ártó szándéka, kikerüljük a csapdákat, csak utólag vesszük észre az akadályt is, amikor már könnyedén át is libbentünk felette...

Emlékszik arra, amikor igazán szerelmes volt? Hány száz kilométer, hány ártó szándékú ember és milyen vékony kis pénztárca! Igen, a körülmények nem voltak optimálisak, de ki állhatott volna az ön útjába? Vagy amikor egyetemre járt! Egy barátom mesélte, hogy szegény fiú lévén, még kollégiumra sem telt a pénzéből és úgy lett matematika tanár, hogy számtalan éjszakát töltött a városi parkban a padon. A hangja, amikor ezt mesélte, nem szomorú volt, hanem büszke. És amikor a házat építette...? És amikor mégis, minden orvosi aggodalom ellenére megszülte a gyermekét...? És amikor...

            Ezek a szakaszok a siker szakaszai.

      Ezek azok a történetek, amit tovább lehet adni, amiket el lehet mesélni az unokáknak is. Mindenkinek vannak, kell, hogy legyenek ilyen történetei. Nekem is vannak, és még többet szeretnék.

  Imádom a nagyapám történetét: Kisbirtokos fia volt, kellett otthon a munkáskéz, siheder gyerekként mégis Kolozsvárra ment és pincérnek állt. A fejébe vette, hogy ki fog tűnni valamivel a testvérek közül: vásárol hat pár ökröt, mert az mégiscsak valami.  Azzal már lehet büszkélkedni! Talán nem ésszerű ok ez, de számára fontos dolog volt. Ez volt a célja.

   Elment hát pincérnek, hogy pénzt keressen, és amíg szolgálta fel az uraknak a habzó gambrinusz sört, magában dúdolgatta azt a nótát, aminek a kíséretében szándékozott végig hajtani az ökröket a falun. Elmesélte, hogy még a kendőket is tisztán látta, amit majd a szarvukra köt dísznek. Azokat vásárolta meg először. Aztán az ökrökre is sor került. Jó lett volna ott menni vele, amikor bevonult a faluba a felszalagozott hat pár ökör élén, jó lett volna vele együtt köszöngetni a kapuk előtt álló, a vasárnapi istentiszteletről hazafelé tartó ismerősöknek. Jó lett volna érezni azt a dagadó büszkeséget, amit akkor a nagyapám érzett. De ezt csak Ő érezhette, és Ő érezte is. Mindenki csak a saját diadalát élheti át. És ez így is van rendjén.

   Családi kincseink között van egy hasas kolozsvári söröskorsó abból az időből, de az igazi kincs a sikernek a mítosza, amit tovább lehetett adni a következő nemzedéknek.

 Ha Ön készítene egy grafikont az életéről, és abba bejelölné a sikereket, a megvalósításokat, akkor jól láthatóvá válna, hogy mikorra estek ezek. Hogy Ön mikor hozta létre a saját történeteit, amit majd tovább tud adni. Ha megnéznénk száz ember életének ilyen értelmű grafikonját, akkor a nyilvánvaló hasonlóságokon kívül (amelyek az emberi test növekedéséhez, fejlődéséhez kapcsolódnak), hatalmas különbségekkel találkoznánk.

  Vannak emberek, akik valamikor egy rövid szakaszban megvalósítottak valamit, azután pedig abból éltek, vagy rosszabb esetben azon rágódtak, hogy mit kellett volna másképpen...

    Vannak emberek, akik bizonyos időszakonként szinte kényszert éreznek, hogy megint belekezdjenek valamibe. Úgy öt - hatévenként szereznek egy új diplomát, indítanak egy új vállalkozást, vagy beszereznek egy új feleséget.

  Vannak emberek, akik inkább húszévesen tesznek le valamit az asztalra, és vannak emberek, akik hosszabban készülődnek, és negyven körül kezdik el megmutatni, hogy valójában mit is tudnak.

 Nagyon kevés ember van, aki folyamatosan ebben az: „akkor is megcsinálom, mert fontos!” állapotban van. Nagyon kevés ember van, akinek szokásává válik az, hogy céljai vannak és úgy halad egyik céltól a másikig, mint erdőben megyünk fától, fáig.

  Ennek a fejezetnek, pedig pont az a célja, hogy ezt sugallja.

 

 - 1 - Ha ön tudatosan használja az előző hétpontos stratégiát, megküzd a nehézségekkel és megfürdik a siker örömében, akkor már tudja a módot. Tudja, azt, hogy hogyan kell. És a következő cél elérése – ezáltal – sokkal könnyebbé válik. Már tudja, hogy ha meghozta a döntést, akkor az mekkora energiát szabadít fel, már tudja azt, hogy a legsötétebb óra után pirkadni kezd.

   Rengeteg, az előző folyamatban még jelenlévő kételkedés már egyszerűen nem lesz érvényes önre nézve. Az első alkalommal csak reménykedett, most már az elején látja a végét is.

  Amikor valaki először gyürkőzik neki egy vizsgaidőszaknak, akkor az egész olyan vég nélkülinek tűnik. Egy ötödéves már a vizsgaidőszak elején tudja, hogy ezt a hónapot ki kell bírni, de már látja magát egy hónap múlva fent a hegyen kedvenc sátrában, kedvenc barátnőjével.

    Amikor egy nő az első gyermekét szüli, azt gondolom a legnehezebb az, hogy még nem tudja milyen gyönyörű élmény, amikor egyszer csak - csussz... - kint van a baba és megszűnt minden fájdalom. De másodszor már előre erre készül.

   A tapasztalat, a konkrét tudás megkönnyíti a folytatást. Erre a tudásra fel lehet építeni a teljes folyamatot. Így válhat maga a siker, szokássá!

 Hozzátenném, hogy nem az örökös hajszára gondolok. Ellenkezőleg. Úgy gondolom, hogy valakinek fontos cél lehet az is, hogy megtanuljon lazítani, pihenni. Az élet minden napja élhető értelmesebben, mint ahogyan éljük. Nem hiszem, hogy van egy rövid szakasz az életünkben, amikor boldogok vagyunk, és azután már csak éldegélünk, ahogy hallottam sokszor: 'a fiataloké a pálya, nekünk már lejárt...'

   Az élet nevű tantárgy nem szerepel az iskolai oktatásban. Általában nincs ahol megtanulni azt, hogy valójában hogyan lehet felépíteni a saját életünket. Azt az életet, amelyből csak egy van. Talán nem mindegy, hogy mit kezdünk vele.

 Szerencsémre én ismerek néhány nagyszerű embert, aki az élete minden szakaszában épített valamit. Mindig azt, amire már alkalmassá vált. Tőlük lehet tanulni, őket lehet másolni.

 Mindenki környezetében van néhány olyan személyiség, akinek a hatásától megváltozik egy intézmény, egy település vagy akár egy ország élete.

  De mi lenne, ha ezt nem bíznánk csupán a véletlenre? Ha egy apa, azért mert az a célja, zseniális sakkozót tud nevelni mindhárom lányából, ha egy gimnázium, mert az a célja, százszázalékos egyetemi bejutást tud elérni a végzőseinél, ha egy nevelő meg tud tanítani egy süket néma gyermeket beszélni és értelmesen élni... Akkor miért ne tennénk saját célunkká az értelmes élet-építést és a méltó célok elérését a saját életünkben?

  Miért ne lehetne cél az előző hét pont következetes használata és továbbadása?

 

  - 2 - Egy másik ok, amiért érdemes kitűzni egy új célt, az egyszerűen a tanulás, a jobbá válás folyamata. Azt mondják a jó pap is holtig tanul.

     Sorolhatnánk vég nélkül azokat a gondolatokat, amelyek végső soron mind azt sugallják, hogy aki nem tanul az lemarad. Olyan világban élünk, ahol szükség van az információk megszerzésére. A szakemberek szerint az ipari társadalmakból az információs társadalmakba léptünk, az elemzők rendszerint abban is egyetértenek, hogy az intézményes segítség egyre kevésbé elegendő, és bekövetkezett az önsegélyezés, a kezdeményezés időszaka. Ma egy felnőtt életében átlagosan ötször válhat szükségessé, hogy új szakmát tanuljon meg, vagy egy új tudás alapján keresse kenyerét. Sokan abban reménykednek, hogy bár ez általában így van, de konkrétan rájuk, nem lesz érvényes.

  Indoka is van mindenkinek, ha nem akar változtatni, vagy megtanulni valamit, ezt tudjuk. De ezek a kifogások csak arra jók, hogy automatikusan kizárjanak valakit az amúgy mindenhol, mindenki számára jelenlévő lehetőségekből. Ősrégi tapasztalatot: minden ember életében legalább egyszer kopogtat a szerencse az ajtaján, de a legtöbben nincsenek otthon!

    Ha vannak céljai, akkor ön mozgásban van. Ha vannak céljai, akkor Ön könnyen tud irányt váltani, ha a szükség ezt hozza. Ha vannak céljai, akkor ön azok közé az emberek közé fog tartozni, akik nemcsak reagálnak az élet eseményeire, hanem kezdeményeznek is.

      Az izom, amit nem használnak, elsorvad, a nyelvtudás, ami nem aktív az megkopik, a kapcsolat, amit nem gondoznak, kiürül. Érdemes gondozni, karbantartani azt a tudást, ami képessé teszi önt is a sikerre, az építésre.

    Ez a karbantartás ráadásul nem egyszerű menedzselése lesz a már egyszer megszerzett tudásnak, hanem Ön egyre jobbá válik. Képes lesz egyre többet megvalósítani az élete különböző területein és képes lesz egyre többet átadni ebből a tudásból másoknak.

 

- 3 - Hadd idézzek néhány számot végezetül, ami megfontolandó. Talán nem közismert az a statisztika, hogy napjainkban, egy egész élet munkája után, amikor az emberek úgynevezett nyugdíjba mennek, milyen kevesen képesek gond nélkül megélni a tartalékokból. Azoknak a többsége, aki egyáltalán megéli ezt a kort, a hátralévő életében másoktól függ, másokra szorul. Igen sokaknak tovább kell dolgozniuk, amíg csak bírják a munkát. És még valami: a nyugdíjasok a nyugdíjba vonulást követően átlagosan másfél-két évig élnek, utána meghalnak. A különböző országok statisztikáiban, ahol egyáltalán nyilvántartják ezeket az adatokat, csak néhány hónapnyi különbségek vannak.

   Azt mondtuk, hogy akinek nincs célja, az arra van kárhoztatva, hogy azoknak dolgozzon, akiknek van. A legtöbb ember ezt teszi egész életében, és amikor nyugdíjas lesz, ez cél is megszűnik. Cél nélkül pedig, úgy tűnik, nemcsak értelmetlen az élet, hanem lehetetlen is.

   Másfél-két év az átlag. Ez azt jelenti, hogy van, aki rövidebb ideig, van, aki hosszabb ideig él. Van, aki nagyon rövid ideig és van, aki nagyon sokáig. Az életkor pedig, akárcsak a kondíció, az egészség, a testi, szellemi, érzelmi frissesség összefüggésben van a célokkal. És miért ne élhetnénk nyolcvan, száz, vagy akár százhúsz évig jó kondícióban, egészségben, boldogságban?

          Ezért is ajánljuk, hogy tűzzön ki egy új célt!

Szerző: hajnalka111  2009.03.18. 20:22 1 komment

Címkék: élet stratégia kolozsvár pincér hat pár címeres ökör kopogtat a szerencse

A bejegyzés trackback címe:

https://kabarcz.blog.hu/api/trackback/id/tr851010549

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

czoli 2009.03.22. 11:20:04

Önmagában megáll. Hihetetlenül aktuális. Egy eszköz, ami mindig kéznél van.
Ma hallottam, hogy van egy tendencia, hogy az emberek háborúra vagy mire készülnek, és készleteket halmoznak fel a nehéz időszakokra. Lisztet, cukrot, olajat...miegymást.
Nekünk gondolatokat kell felhalmoznunk! És nem a kamrában, hanem a szívünkben.
Az álom nem romlandó!
süti beállítások módosítása