9 nap lett belőle.
Egy hét telefon nélkül...
Kemény, és nem rövid a történet.
Nekem.
Lehet, Neked is. Ha valaha egyetlen percig is eszedbe jutott, hogy a mobiltelefon óta szarni is más, ha valaha is hivatkoztál a mobilodra az "idő, "szabadság", vagy a "fontos" szót megemlítve, vagy ha egy fikarcnyit is édesgetsz egy álmot, hogy egyszer még az életedben megválsz tőle egy teljes hétig, olvass el... Tanulságos.
Van az a lelki állapot, amikor úgy érzed, mindenből és mindenkiből elég. A megígért estékből,a díszpécserből, az üres üvegekből, a vasárnapi vendégekből, a gyere velem, megírtad a szöveget, hol van üres pohár, meddig érsz rá mondatokból.
Nincs kedved holnap...? NINCS.
Gyere már el velem...! NEM MEGYEK!
De, Te olyan... NEM!!
ÉN NEM!!!
Mert mi van, ha nem leszek bekapcsolva egész éjjel csak azért, mert félek, hogy baj van és nem érnek el. Mert ezek a telefonhívások úgyis erről szólnak: na, mi van, nem jössz? Ne már! Baszki, megígérted! El vagy tűnve. Múltkor se hívtál. Mi bajod van? Van valami kajád otthon? Írjuk már meg! Olyan csöndben vagy! Tudsz számot az MTV archívumhoz?
Önző vagyok. Mert ebből táplálkozom. Ez az életem. A Mindenki. A Gyere! A nézd meg! Légy velem! Csináld meg! De egy pillanatra hirtelen minden világos lesz. ÁLLJ! És nem én, nem ők, hanem ő a hibás. A mobil. Az a csöngő biszbasz.
És ki is mondom. Enélkül a szar nélkül minden jobb lenne. Csak egy hét, egyetlen hétre azt hallanám, amit hallani akarok!
- Miért nem kapcsolod ki? - Balázs mellettem ül.
- Tényleg, ha annyira kivagy, baszd ki a kukába! - a többiek. - Vagy élsz vele, vagy ne rinyálj!
Nagy a lecke. De a válasz egyértelmű! Nélküle!
1. nap (Hétfő)
12.00 fürdő, kávé. Széles mosoly, az elégedettségé, hogy megcsináltam. Király vagyok, gyerekek, egyedül vagyok, hehe, senki nem tud elérni. Mellettem a kanapén a fényképezőgépem, amellett a laptopom. Rövid gondolkodás után a laptopot választom. "Zsófi egy kísérlet keretében egy hétre eladta a telefonját" - bejegyzés a facebookon. Ennyi elég. Jöhet a Nikon, Tavasz van. Azért a skype-ra még felírom: "nincs telefonom". Elindulok. Fura a város. Nehéz felemelni a gépet. Egyedül vagyok. De ezt akartam, nem?
2. nap (Kedd)
Telefon híján nem tudom az időt, fürdő. Nyugtalan érzés. Hány óra lehet? 11? 13? Hirtelen arra leszek figyelmes, hogy mindenki ott ül velem a kádban. Anyu, Apu, Balázs, Luca, Rebeka, Kata, Panna, Zsuzsi, Kosi, Sly... Ijedten kiszállok. Bekapcsolom a gépet, ami 9.00-t mutat, az első gondolatom: visszafekszem. De akkor, megint eszembe jutnak a többiek. Írjam meg nekik? De akkor mi értelme? Mégis nyugtalan vagyok. Előveszek egy könyvet, de nem megy. Megint ott a Nikon. A Várba megyek. A táskám folyamatosan zizeg. Mire ezerszer is elmagyarázom magamnak, hogy nem lehet, megszólal. Tényleg hallom. De nincs ott. Hazamegyek.
3. nap (szerda)
13.30 Ébredés után első a computer. Pár óra munka kifejezetten jót tesz. A világ körforgásában érzem magam, megint. Kicsit elgondolkodtat, hogy a munka alatt végig online voltam az összes internetes közösségi csatornán, de végül elhessegetem a gondolatot, hogy nem ez nyugtat meg, hanem, hogy írtam egy kicsit és végülis azt tényleg csak csendben lehet.
Fürdő! Őrült jó!! Gondolkodom. Úgy érzem, évek óta először. Boldog vagyok, mert ma nem mentem sehova. Nem próbált senki rávenni valamire. Magam voltam. És a Szerelem.
4.nap (csütörtök)
12.40 Ébredés. Én egy macska vagyok. Annak születtem, csak eddig nem tudtam. 4 óra net után hirtelen szamárrá változom. A telefon nélküli lét első mélypontja. Egy kávé után mindent beveszek. Pezsgőtabletta, C-vitamin, omega 3, tea, mindegy, csak hasson már. Mi bajom? Egy fürdő kell nekem. És a chat. Végül honfoglalózni kezdek. Ott is vannak emberek. EMBEREK!!! Honfoglaló. Chat. Honfoglaló. Livius megjön.
De jó! Megpróbálom lehallgatni a hangpostámat a telefonjáról. Elvégre lehet, hogy fontos ügyben keresnek. Ha fontos, akkor üzennek. De hiába pötyögöm, hibás a kódom. Nem értem, segítséget kérek, mire a válasz: "Hívja a saját telefonjáról a 20 9 400... KÖSZI. Nem baj. Leaglább elintézem az átutalásokat. " A rendszer a belépőkódot sms-ben kézbesítette az Ön telefonjára". KÖSZI. Mostmár tényleg elengedhetném. Minek kattogok? Nincs ez a szar. Egy hétig. Most kibírod, nem? Ezt akartad. Olvass már, bazzeg! Nézz jobbra! Livius..:)
5. nap (péntek)
11.10 Süt a nap. Livius. Fürdő. Bryan élete. Közért. Főzés. De jó nekem! Tényleg!! Milyen jó nekem! Hiszen forog a Föld, pedig ott se vagyok sehol. Egy kis Biblia a kádban, egyedül. Natgeo a kanapén. Végül esti buliszervezésbe kezdek a chaten. A következő két nap a kísérlet legnehezebb része. Tuti ott leszel? De meddig? Éjflkor hol? Ne már, nem fogsz tudni elérni. Jó, akkor Nálad 10-kor, de várj meg! És Te mit csinálsz? Mindegy, elnézek majd arra is. Jó, nem tudom, mindegy. Majd megtalállak valahogy.
Ilyen félve még nem hagytam el a lakást. De a liftből már vidáman szálltam ki. Enyém az éjszaka!
6. nap (szombat)
13.13 Ébredés egyedül :( Liviusról akkor tudok meg bármit, ha megvárom.
Akkor ma mi? Semmi. Semmi?! MI? Skype. Bulit, de azonnal! Megint péntek van. U.a.
7. nap (vasárnap)
Na, ma Nikon! Ma végre fotóóóóóó! 6 óra szabadlevegő. Na, és ekkor. A 7. napra megérkeztek a gondolatok. Amiért az egészet elkezdtem. A furcsa torokszorítás egyszer csak kiugrott, az idegesség a gyomromban megnyugodott, a kérdőjelek felkiáltójellé változtak. Kell az a telefon! Hirtelen ért a felismerés, a Hősök terén, egy fáklyával az egyik, a fényképezőgéppel a másik kezemben. Hiszen ezért élek. Hogy megosszam másokkal az élményt. Neten, telefonon, személyesen. Nem a fórum a lényeg. Hanem hogy minden energia onnan származik. Mindenkiből. A Gyeréből! A nézd megből! A Légy velemből! És a Csináld megből!
Még két napot kellett várnom a telefonomra, ami hétfő reggel Győrben landolt. De már tudtam, nem ő a hibás. Ez egy eszköz. Amin van két igen fontos gomb. A kikapcs és a némít. Amikor akarom. Amikor meg nem, arra ott a felvesz és a tárcsáz.
Lehet, hogy másnak ehhez nem kell ez a hét. Sőt, biztos. De ha azt hiszitek, tévedtek. Ti is.
