A bolt tele volt mindenféle aprócseprő, ismeretlen rendeltetésű dologgal.
– Ez mi? – kérdezte az asszony.
– Etetőkosár.
– És mire jó?
– Teletöltik kukoricával és bedobják a vízbe. Odaszoknak a halak.
– És ez?
– Ez is etetőkosár – hangzott a felelet.
– Az nem lehet – jelentette ki határozottan az asszony. – Hiszen nem is hasonlítanak.
– Sokféle van. – A férfi szeme felcsillant. – Képzelje asszonyom, van olyan távirányítós kishajó, aminek a feneke is távirányítással nyílik…
– Ugyan! – kacagta el magát a nő, és továbblépett! – Férfiak játékai.
A boltban vidám, közvetlen volt a hangulat. Többeknek mosolyt csalt az arcára a bájos közjáték. Csak az eladónak fagyott az arcára a lelkesedés. Csak egy pillanatra, éppen egy alig észrevehető pillanatra komorodott el, talán még ő maga sem vette észre. De egy tüske, egy kicsiny, mérgezett hegyű tüske benne maradt.
Bizony. A férfiak játékai. Miért is lenne fontos? Miért is kéne komolyan venni? Mi van ebben bármi, ami tiszteletre méltó? Ostobaság.
Pedig, ha belegondolsz, hogy mennyi minden született ezekből az ostoba játékokból! Ha tudnád, hogy az öröm, hogy sikerült, hogy lám, működik, mennyire inspirál. Ha csak egy pillanatra felsejlene a gondolat benned, hogy mennyi minden hiányozna az életedből, ha minden férfiba belefojtották volna az alkotókedvet, a szenvedélyt, hogy megmutassák, a leggyakrabban neked, te mosolygó, jó illatú, szeretnivaló asszony. Nem lenne vasalód, varrógéped, autód…
És ha belegondolnál, ha ráébrednél, hogy mennyi mindent valóban nélkülözöl emiatt…
Mert éppen elindult volna, amikor megvontad a vállad. Éppen duzzadt az erőtől, amikor legyintettél. Éppen kezdett körvonalazódni, amikor leromboltad.
És tudjuk, hogy nem tudatosan, hogy nem is gonoszságból, még csak nem is nemtörődömségből vagy figyelmetlenségből. Dehogy. Egyszerűen csak nem tudtuk felkelteni az érdeklődésedet, nem tudtuk kiváltani benned azt a tiszteletet, amire pedig szükségünk lett volna.
De nem csak nekünk, neked is.
Fura dolog ez, ezzel a tisztelettel. Beszélünk róla, sokan el is várják, követelik, mindent megtesznek érte, még meghalni is hajlandók, ha az kell. Nem tudom. Tényleg nem. De mindinkább kialakul bennem, hogy a tisztelet is olyan, mint a szeretet. Nem az a legfontosabb, ha kapod, hanem, ha adni tudod. Ha képes vagy rá, ha képessé válsz, hogy tisztelj. Dolgokat, értékeket, eszméket, gondolatokat, embereket, ügyeket, szülőket, gyerekeket, barátokat, még ellenségeket is.
A tiszteletet nem lehet megkövetelni. Nem is érdemes. De én dönthetek úgy, hogy tisztelni fogok valakit vagy valamit, amit eddig nem tettem. És nagyon érdekes változást fogok tapasztalni: észreveszem a dolgot. Meglátom az értékeket, a tulajdonságokat benne, és érdekelni kezd. És az enyém lesz, és gazdagabb leszek tőle és általa. Semmit sem tudok befogadni igazán, amit nem tisztelek. Lehet, hogy megragadja a figyelmedet egy pillanatra, de megragadsz a felszínen, nem látod meg a lényeget. Lemaradsz róla.
Ez persze nem baj, ne kezd most ráncolni bájos homlokodat! Csak arra kérünk, néha, amikor játszik, nézz a lábad elé! És ha még bíztatod is, bíztatod, hogy nyerjen… Kérlek, ne rombold össze a férfiak játékait!