Zoli írása a férfiak játékairól felidézett bennem egy régi és nagyon fájó emléket.
Zsófi nagyon szeretett babázni, és anyagi lehetőségeinket tekintve, nem kis erőfeszítés árán vettem Neki az ötödik születésnapjára egy baba-hajszárítót. Pici kis szerkezet volt, ceruzaelemmel működött. Zsófi nagyon boldogan fodrászolta vele a hajasbabáit.
Pár héttel később egyik este, a lefekvés előtti fürdetésnél Balázs büszkén mutatta a kádban, hogy motoros kishajót készített. Mint kiderült, szétszedte Zsófi játékhajszárítóját, kiemelte belőle a motort, és egy keménypapírból hajtogatott hajóra ragasztotta, felszerelte propellerrel. Működött!
De akkor nem ezt láttam. Csak azt, hogy tönkretette Zsófi kedves játékát. Egy kezemen meg tudom számolni, hogy hány pofont kapott tőlem életében. Az egyiket akkor este.
Az éjszakát végigsírtam. És nem a hajszárító miatt. Azért, mert nekem fájt az a pofon. És azért, mert rádöbbentem, hogy ezzel talán egy életre belefojtottam a Fiamba a kreativitást, az alkotókedvet, elrontottam a sikerélményét.
Sokszor újragondoltam azt az estét. Ma sem tudom, mi lett volna a helyes lépés.
Szerencsére Balázs ma is kreatív, telve ötletekkel és alkotóvággyal…