Amikor egy pókerjátékos nyer, és piros inget visel éppen, hajlamos összekapcsolni a győzelmet a piros inggel, és ettől kezdve preferálni fogja a piros inget játék közben, vagy egyáltalán a pirosat, de durvább esetben az sem lehetetlen, hogy ugyanazt az inget viseli majd minden alkalommal, amikor játszik, amíg csak le nem szakad róla.
Az is lehet, hogy a piros ing vagy a szín annyira összekapcsolódik a nyeréssel, hogy nem mer más színt használni. Attól tart, hogy ha zöld ingben játszik, biztosan veszít majd. Nem meri, nem akarja kihívni maga ellen a sorsot.
Ez a folyamat nem feltétlenül tudatos, sőt, többnyire nem az. A legtöbben nem is lennének bevallani, hogy így működnek. Mégis, ha zöld ing lenne rajtuk, szorongani kezdenének, valami rossz érzés feltétlenül jelentkezne, és ha rossz a lapjárás, a zöld inget tennék felelőssé. Valójában zöld ingben nem hinnének a nyerésben, nem hinnének önmagukban. Ez az érzés aztán meghatározná az eredményt is, ami igazolná a félelmeket. ezt hívjuk Pygmalion effektusnak, önmagát beteljesítő jóslatnak. A jóslatnak nem szükséges kimondva elhangoznia ahhoz, hogy hasson, elég, ha a mélyben bujkál, belülről irányít.
Amit mondani szeretnék, annak nem sok köze van a babonához, ám az önmagamban való hithez annál inkább.
Ha azt gondolom, sejtem, remélem, hogy sikerem lesz, vagy attól szorongok, hogy nem, mindenképpen igazam lesz. Az uralkodó gondolat meghatározza az eredményt. A gondolattól az eredményig a folyamat automatikusan fut le, ahogyan azt az öttéglás modellben részletesen kifejtjük.
Fontos-e tehát, hogy mit gondolunk a lehetőségeinkről, az esélyeinkről, a képességeinkről vagy nem? Belátható-e, hogy mekkora hatása van mindennek a teljesítményünkre?
Ahogy ki merem mondani, hogy minden szerencsejátékos babonás valamilyen mértékben, vagy azzá válik az idők folyamán, úgy azt állítom, hogy minden sportoló alulbecsüli a képességeit. Kevesebbet gondol, hisz a lehetőségeiről, mint ami a valóság.
Nem azt mondom, hogy nem tűznek ki hatalmas célokat akár, de az, amit legbelül hisznek, az sokkal kevesebb. Olimpiai bajnoki címről handabandáznak egyesek, a valóságban azonban attól is álmatlanul alszanak, hogy bejutnak-e másnap egy megyei bajnokság döntőjébe.
A bajnokká váláshoz, a nagy eredmények eléréséhez, a győzelemhez szükség van arra, hogy értékes embernek tartsa magát a sportoló. Olyan embernek, aki nem csak képes győzni, de meg is érdemli a győzelmet. Akinek az jár, és tudja is, hogy meg fogja szerezni. Akinek nincsenek kétségei.
A kétségektől való megszabaduláshoz az önmagunkról bennünk élő kép megváltoztatására van szükség. Szinte minden esetben.
Ehhez azonban nem elég a szülő, nem elég az edző, nem elég a mentáltréner sem, ehhez a sportolóra magára van szükség. Elkötelezettségre és szándékra.
Szándék. Ezzel kezdődik minden.
