Van egy elképzelésünk a tökéletességről, és van egy észlelésünk róla. A kettőnek a különbsége a kritikus szemlélet.

Azt képzeljük, hogy a sikerhez tökéletesnek kellene lennünk, és azt látjuk, hogy nem vagyunk azok. Vannak dolgok, amik nem sikerülnek, másoknak viszont igen. Ez elbizonytalanít.

Megkértem néhány focistát, hogy minősítsék saját képességeik összességét egyetlen számmal, egy 1-10-ig terjedő skálán. Képzeljék el az összes focistát az összes képességeikkel, és helyezzék el saját magukat közöttük! Hányast adnának maguknak?

(a képet, és további jó gondolatokat a témáról itt találtam: http://napimaflas.blog.hu/2012/11/24/a_tokeletesseg_517)

Az egyik hetest adott, a másik hatost, aztán a többiek már gondolkodás nélkül hetest. Nem hagytam őket békén, megkérdeztem: mitől lenne ez kilences? Komoly bajban voltak. Ilyeneket mondtak: keményebben kéne edzeni. Többet gyakorolni. Semmi konkrét. Semmi kép a jövőről. Csak a bűntudat: Nem edzek, nem gyakorlok eleget. Nyilván, aki sikeres, az jobb ebben. Nem vagyok tökéletes. Csak hetes. Milyen esélyeim vannak nekem?

Az egyik edző szerint a fiúk többsége, ahogy felnőtt csapatokhoz kerül, néhány év elteltével abbahagyja a focit. Csak néhány marad. Azt gondolom, a többi sportban is ez az arány.  

Ez a bizonytalanság, ez a kritikus szemlélet rávilágít az általam vélt tökéletlenségem mértékére, és hiányérzetet, ezen keresztül szeretetlenséget generál.

Senki sem szeret hetes lenni, ha azt képzeli, hogy a sikerhez tízes kell. És nem szereti azt az önmagát, aki csak hetes bír lenni.

A helyzet az, hogy nem vagyunk tisztában saját értékünkkel, saját valódi értékünkkel.

Igenis van, létezik valódi tökéletesség, mégpedig függetlenül az észlelésemtől. Ez az Isteni teremtés. Mindegyikőnkben sokkal több a lehetőség, mint amennyit kihozunk saját magunkból. A bennünk lévő lehetőség a létező tökéletesség.

Az észlelésem által nyert kép nem objektív, nem valóság. Ezt kell megérteni a fiúknak is, ezt kell megérteni minden sportolónak, valójában minden férfinak és minden nőnek. Nem kell tökéletesnek látnom magam, nem kell tökéletesnek éreznem magam, mert az vagyok az észlelésemtől függetlenül, az vagyok a valóságban.

A lényeg, szeretnem kell önmagam. azt az önmagam, aki most vagyok, és azt is, akivé válhatok. A lehetséges önmagamat. És szeretnem kell a különbséget is!

Megengedhetem magamnak, hogy ne legyek tökéletes minden pillanatban. Megengedhetem magamnak a hibákat, a tévedéseket. Azok is ott vannak az úton, ami a sikerhez vezet. A hibák, a tévedések, a botlások később visszanézve csak mulatságos történetek lesznek, ha nem gyártunk belőlük akadályokat.

Te döntesz: az maradsz, aki most vagy, vagy azzá válsz, aki lehetnél? Ha most hetesnek látod magad, tudnod kell, hogy lehetsz kilences, akár tízes is, csak rajtad múlik. De nem leszel, ha bűntudatod van a hetes miatt, vagy ha szégyelled, ha alulértékeled magad. Mert a szeretet működtet téged. És persze engem, és az egész világot.

Ha ezt megérted, akkor az utad még csak most kezdődik. A lehetőség végtelen, a lehetőség a tökéletesség.