racio.jpgA racionalizáló szülő

Megmagyarázza magának a szülő, hogy miért nem kell beleszólnia a gyerek életébe. Úgy gondolja, hogy akkor lesz a gyerekéből felelősségteljes ember, ha Ő hagyja küzdeni és tanulni a saját hibáiból. Mindez jól hangzik, de a szülő felelős azért, hogy a gyermeke fizikai és lelki biztonságát biztosítsa. A racionalizáló szülő túlságosan a háttérbe vonul.

Nem motiválja, nem bíztatja a gyermekét és a felesleges kockázatoktól se óvja meg. Például, ha a kamasz fia megsértődik az edzőre, és dühében úgy dönt, hogy abbahagyja a sportot, akkor se ül le vele beszélgetni. Nem segít feloldani a konfliktust, hagyja, hadd menjen a saját feje után, „majd tanul belőle”!

Ám, ennek túl nagy ára van, a később magához térő fiatalember esetleg nem tud visszakerülni a csapatába, és kedvét vesztve végleg kikerül a sportból.

Az edzők szeretik, ha a szülő a háttérben marad, de a racionalizáló szülő akkor se működik együtt, amikor erre nagy szükség lenne a gyerek érdekében. Van, amikor ennek egyszerűen az az oka, hogy a szülők sokat dolgoznak. Alkotó munkát végző szülőnél nagy a kísértés, hogy annyira belemerüljön a saját munkájába, hogy észre se veszi azokat a szituációkat, ahol a gyermekének segítségre, szülői beavatkozásra lenne szükség.

 

A nem elkötelezett szülő

Bármelyik szülői magatartás fűszerezhető még az elköteleződés hiányával.

Szeretné, ha sikeres lenne a gyereke, de nem tudja, hogy melyik utat favorizálja, a sportot vagy a tanulást. Csapong a két terület között, és váltogatva aggódik, vagy kéri számon az egyik-vagy másik területen elért eredményeket. Szorongva teszi fel a kérdéseket naponta.

 Lesz elég időd, készülni az érettségire? Mi lesz, ha lesérülsz és vége a sportkarrierednek, azért a diploma, mégiscsak diploma!

 Ezeknek az aggódó kérdéseknek igencsak mérgező hatása van. A vonzás törvénye értelmében könnyen valósággá válnak. Belesuttogja a gyermeke gondolataiba a kudarc lehetőségét, és valóban, egy idő után a sportoló elkezdi mind fáradtabbnak érezni magát esténként, és súlyosnak érzi az áldozatot, amit hoz a sportért. Nem mer belemenni a helyzetekbe a pályán, nem vállalja a közelharcot a labdáért, mert félti a lábát a sérüléstől. Mégis egyre több sérülése van. (Pygmalion effektus) Egy idő után belátja, hogy minden hiába. Egyszerűbb, ha abbahagyja a sportot.

Az autoriter (és nem elkötelezett) szülők az ilyen helyzetekre is keményebben reagálnak, azonnal intézkednek és büntetnek. Minden edző ismeri az ilyen értesítéseket és próbál megküzdeni vele, megtalálni a legjobb kompromisszumot:

 „Ági kapott matematikából egy kettes érdemjegyet, ezért a hónapban nem engedem edzésre.

„Ági félévi bizonyítványa rosszabb lett a vártnál, ezért egy ideig megszüntetem számára a délutáni külön elfoglaltságokat, ami nem közvetlen a tanulással kapcsolatos.

 Találkoztam olyan szülővel is, aki még saját gyermekének személyiségével sincs egészen tisztában. Nem tudja, hogy egy ilyen szankcióval, mit ér el gyermekénél.

 Három éve táncoló tehetséges leányzó kapott egy egyest az iskolában. Ezen az édesapja - aki egyébként külföldön dolgozik az év 70%-ban - olyannyira felbőszült, hogy eltiltotta a tánctól, amiről tudomása volt, hogy versenyszerűen űz, és szeret. Ugyanakkor nem tudatosan, de eltiltotta tőlem is, - meséli az edző - akitől a kislány tanácsokat kért, például, ha egy barátnőjével összeveszett. A lány válaszként otthon az összes addig megszerzett oklevelét széttépte, az érmeit kidobta. Az idő teltével a jegyei nem javultak, sőt. A magatartása is romlott.

Szívemen viseltem a sorsát, hiszen tudtam, hogy mennyire szeret táncolni, és később édesanyját is sikerült jobb belátásra bírnom. Azonban sem édesanyja belátó kérlelésével, sem az én javaslatomra a lány nem folytatta többet a táncot. Nem csak táncolni nem hajlandó, semmilyen sporttal nem hajlandó már foglalkozni. Mint később megtudtam tőle, azért, hogy az édesapja ne tudja őt többé zsarolni.

 

Ebben a történetben mindenki vesztes.

Szerző: KABARCZ  2017.03.30. 09:44 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kabarcz.blog.hu/api/trackback/id/tr7212387107

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása