Tegnap Tiszavirágzás-nézőben voltunk. Lelkes hangulatunkat a gyülekező felhők sem tudták különösebben beárnyékolni. Szerencsére a rövidéletű kérészek táncos hangulatát sem annyira. Miután a folyó elnyelte a csodás természeti jelenség valamennyi áldozatát, és az égre rajzolódó szivárványfényben is kellőképpen kigyönyörködtük magunkat, hazaindulni készültünk. A település főteréhez közeledve megláttunk egy artézi kutat, ahova nyomban odakanyarodtunk szomjunk csillapítása okán.
Ekkor zuhant ránk az igazi látomás. Csakhogy ez nem természeti jellegű volt. És bármilyen hihetetlen, teljesen valódi.
Mindez a Felszabadulás útján. (!!!!)
Nagy Imre újratemetésének 20. évfordulóján.
Kb. 140 km-re Budapesttől.
Vagy milyen távolságra is?????

Tényleg!

Volt egy pillanat, nem is olyan régen, amikor 150 család szeretett volna oda költözni.

Nem hiszi? Mit tenne Ön, ha a közelében, vagy nem is a közelében, hanem csak az országban, ahol lakik, megkaphatna egy kertes házat teljesen ingyen? Sokan az azonnali költözést választanák. Mert nincs hol elhelyezni 3-4-5-6-7-8 gyermeküket.

Tápiószentmiklós családbarát település. Ezt a címet a fenti akcióval összefüggésben kapta meg, a polgármester ugyanis egy furfangos csavarral juttatott 3 nagycsaládot saját házhoz.

A történet pár évvel ezelőtt kezdődött...

Tápiószentmiklós egyik reggel arra a hírre ébredt, hogy a 4. osztályt elvégzett gyerekek jövőre nem tudnak iskolába járni, mert egyetlen fővel kevesebb 5.-kes van, mint kellene. Összehívták hát gyorsan a falu apraja nagyját, de semmilyen érdemleges ötlet nem született. A polgármester mégsem adta fel, napokig nem aludt, azon törve a fejét, hogy hogyan is lehetne megoldani ezt a problémát. Addig-addig gondolkodott, amíg egyik éjjel beugrott neki az Isteni szikra. Hát persze! Költöztessünk ide valakit! Felépítünk egy házat, meghirdetjük a sajtóban, és csak lesz egy család, ahol van egy 5.-es gyerek, és otthagyva eddigi életüket, felülnek a bőröndökkel a vonatra és új otthonra lelnek. És akkor az 5. osztály is megmenekül.

Hősies, mesébe illő terv, kérdés, hogy a materiális világot meg lehet-e győzni, ilyen "gyermekded" álmokkal?

Tápiószentmiklóson meg lehetett. 150 család jelentkezett a média felhívására.

Újabb reggel, az új hírrel, és új kérdéssel: hogyan fér el 150 család egyetlen kertes házban? A polgármestert nem lehetett csakúgy sarokba szorítani. "Találunk megoldást. Építsünk még házakat. Hiszen az iskola problémáját 2-3 évre egy család is megoldja, de mi lesz az óvodával?"

Kevesen gondolkodnak egy évnél nagyobb távlatokban. Ismerős a mondás? "A hídon akkor kell átmenni, ha odaérsz". Néha azonban egy korai döntés éveket old meg előre egy település család, ember életében.

A tápiószentmiklósi polgármester addig ütötte a vasat, amíg 3 családi ház fel nem épült. Négy hónapja volt minderre, egy-egy napon 50 munkást dolgoztaott egyszerre. A házak felépültek. Ma 3 új család, 22 új gyerekkel él a faluban. Az osztálylétszámok megtöltve, az óvoda kérdése előre biztostva.

A tápiószentmiklósi polgármester nem dicsekvő tipus. Ez az írásos történet sem azért született, mert sajtóanyagot, vagy hírlevelet küldött róla a családi együttműködést erősítő blogokra. Azért született, mert véletlen ott voltam. Egy családi konferencián, a Parlamentben, ahova meghívták, és amikor a pulpituson magához vette a mikrofont, még mindenki picit fel is nevetett:

"Polgármsteri pályafutásom csúcsán vagyok, mert meghívtak a Parlamentbe előadást tartani". - mondta, és bizton állítom, így is gondolta. A történet befejeztével nem a tapsot várta, hanem egy fontos gondolattal küldött mindenkit haza.

"Hiszem, hogyha a mai politika hasonló kérdésekkel foglalkozna, ha álmatlanságukat a helyi iskola, óvoda, gyerekek, családok problémája okozná, hasonló eredményeket mindenhol el lehetne érni. Hiszem, hogyha olyan emberk ülnének az ország székében, mint akik engem segítettek az említett törekvésekben, mindenki boldogulna."

Mosolygott és leült a helyére. Majd valószínűleg hazament és nem tudott elaludni. Mert nagy nap volt a mai.

Véleményem szerint pályafutása csúcsának ezt a napot mindössze tiszteletből nevezte: mert a csúcsot nap mint nap éri el. Ahogy ezen az éjszaka is.

Látom, ahogy hazaér. Lefekteti a családot és gondolkodik. Nem tud aludni, mert azon töri a fejét, hogy mit tehetne még, hogy a falu boldogabb legyen, hogy az a közösség, amit ő irányít, működjön. Nem hiszem, hogy az jutott eszébe, mennyibe került az útiköltség Pestre, hogy mennyi ebédet kapott, és hogy megérte-e anyagilag, hogy kihagyta ezt a napot az irodában?

Így is lehet, kérem szépen.

Legyen is így!

Pár napja két srác kést tartott a torkomhoz és elkobozták amim volt.

Csak álltam éjjel a Corvintető előtt az utcán, a legragyogóbb LG Shine telefonon próbáltam valakit elérni, a madarak csicseregtek, a hold fényesen ragyogott, a 8. kerületi hajléktalanok békésen horkoltak, talán még a városi szmog is illatosnak hatott, amikor befordult a sarkon a két dühöngő, habzó szájú őrült. Ekkor erős szél támadt, felhőszakadás, villámlás, hurrikán, orkán, jégeső, Augusztus 20.-a, sáska invázió, békák hada, és még a közeli vulkán is kitört. Mindez mit sem lassított a két vérszomjas fenevad tempóján, akik amint oda értek hozzám, előkapták fényes, Tarantinót is megszégyenítő szamuráj kardjukat, és két oldalról közrefogtak. Bár az én zsebemben is ott figyelt a székely bicska, valamiért megszántam e két bolondot, és megkegyelmeztem szánalmas kis életüknek. A magasabbik srác ekkor tüzet hányt, majd köhögve hozzátette: „Ide a lóvét, kisanyám.” Én kuncogva előadtam, hogy nincs nálam, hisz csak telefonálni ugrottam ki. Ó, én bolond! Ekkor a másiknak gonosz fény csillant vörös szemeiben, és észre vette csodás értékemet, melyet bal kezem markolt görcsösen. Én bezzeg oda nem adtam volna semmiért, de miután megfenyegetett, hogy a Mango cipőmet is lecibálja rólam, majd eladja az ócska piacon fillérekért, kénytelen voltam engedni, és végig néztem ahogyan lassan, kicsúszik a kezemből a fényes, tükörfelületű, nem túl okos, de annál szebb mobilom, egyenesen a gonosztevő hosszú, éles karmú ujjai közé. A tolvaj vigyorgott, sárga fogai elvakították a világtalant is. Ekkor a sarkon befordult a különleges kommandó 24 tagja, és miközben „Rebekáért, és a hazáért!” ordítva fegyvert fogtak a vérszívókra, azok kitárták ébenfekete szárnyaikat és letarolva a környező épületeket, felemelkedtek a magasba. Elrepültek, ki tudja hová, talán egy bolygóra mely telis tele van LG Shineokkal, táskákkal, cipőkkel, pénzzel, és maradék biztonságérzetekkel.

Nah jó, talán egy kicsit túloztam. Mint a Kabarczok úgy általában.

-          Szoktál álmodni? – kérdezte ma reggel Rebi tőlem.

-          Alig.

-          Én sokat álmodom. Régebben gyakran volt rémálmom, de mostanában olyan, mintha a rossz és a jó dolgozna az álmomban… és mostanában már… mindig a jó győz. Néha nappal is tovább álmodom.

Aztán elindult a nap. Rebi és Hajnalka Pestre mentek, nekem lazább napom ígérkezett, vonattal indultam utánuk. Írni, és olvasni akartam, csak egy gyors találkozó, és itthon is vagyok, mindenre lesz időm. Szuper.

Így is történt. A találkozó ment rendesen, vissza a Délibe, rögtön jön a vonat, Érden az állomáson vár az autó, fél óra múlva otthon vagyok. Így nézett ki a lelkesítő közeljövő.

Zugló 6.00

Nem ébredtem jól, elaludtam. Nem kicsit, nagyon. Már el kellet volna indulnom, amikor kinyitottam a szemem. Siettem, kapkodtam, ellenben még gyakorlatilag aludtam, amikor elindultam.

TV2 váró 6.45
Jöttek sorra a vendégek... Ráadásul az egyik polgármestert se kaptam el valami jó kedvében. Amikor felhívtam telefonon, hogy 7perc múlva kapcsoljuk, szabályosan leordította a fejemet, hogy akkor miért nem akkor hívom,mert most levelezik és kezdheti az egészet elölről. Szóval tényleg szörnyen indult a reggelem.

Mokka stúdió 7.45

Anna szólt, hogy megérkezett mindenki, azaz itt van az a család is, akik örökbe fogadtak 5 down-kóros gyereket. Bementem a váróba köszönni, ami zsúfolásig tele volt :5down-os gyerkőc, két felnőtt srác, apuka anyuka. Nyüzsgött a levegő. Bemutatkoztam apukának anyukának, köszöntem a többieknek. Felállt az egyik kis srác, odajött hozzám. Kezet nyújtott, bemutatkozott: Kiss Dávid. Ezután legnagyobb meglepetésemre egy akkora ölelés kaptam, amelyben nagyon rég nem volt részem! (most is könnyes a szemem)

Mokka szerkesztőség 10.00

Talán még sosem volt ilyenben részem. Hosszú ideig szó szerint bizseregtem még utána! Sokszor, sokaktól hallottam már, hogy a down-os gyerekek igazi szeretetbombák, de sosem gondoltam volna, hogy ez tényleg ennyire igaz!
Mindenkinek át kellene élnie ezt az érzést!  

http://www.tv2.hu/Nyitooldal/Musoraink/Mokka/Videok/2009-05-14-5_down-koros_gyermeket_fogadott_orokbe

 

Ez a kép Törökországban, Antalyában készült a múlt héten. Egy lomha folyó hirtelen meder nélkül marad, és lezúdul a tengerbe.

Látható a város a háttérben, egy nagy blokkház közelebb, a folyó, az ég és a tenger, ja és jómagam is ott vagyok a képen.

A képen ott vagyok.

Emlékszem, vagy 20 évvel ezelőtt, vagy még régebben, az Óperenciás tengeren is túl, a Fogarasban túráztunk. Hátizsákkal másztunk, idegenvezető nélkül, remélve. hogy estére megtaláljuk a kabanát, ahol alhatunk, és kerül valami meleg étel is. Meg is találtuk. Tábortűz mellett szalonnát sütöttünk, házipálinka, bor is volt, ha nem is elegendő, de jutott. És nem messze hallatszott a rohanó patak zúgása.

 Böjti Szél-jegyzet - Stand up, vagy amit akartok...

Kutyakomédia egy részben

Nekem megadatott az ami sokaknak nem: nem egy, nem kettő, hanem három nagyszülőmet is ismertem. Mindegyikük más.

Apukám anyukája, Gizus igazi városi nő, nagymama, akivel jókat lehetett sétálni a ligetben, nyaranta sok időt töltöttünk a telken, nagyokat beszélgettünk.

Anyukám édesanyja, igazi erdélyi asszony, nagymama, aki a család központi figurája volt. Neki köszönhetem, a sütemény, illetve a sütés szeretetét. Az Ő konyhájában sütöttem az első meggyes sütimet, az Ő kertjében tudtam meg hogyan is kell igazi kürtöskalácsot sütni.

Anyu apukája pedig vérbeli székely legény, aki sosem tanulta meg, hogy hogyan működik a fűnyíró, hiszen Az Ember az kaszál, akármi történjen is. De Ő mesélte a legszebb, nyuszis meséket is lefekvés előtt: erdőszélén laktak, és legalább volt egy közülük, aki fekete-fehér tarka volt, icipici farkincával. Ő készítette a legédesebb teát, sajtos pirítóssal, aminek az volt a különlegessége, hogy mackó sajtból készült, igazi szocreál kenyérpirítóval.

egy család életében sok minden van. van öröm és van bánat. Van érkezés és van távozás.

van, amikor könnyű, és van, amikor nehéz.

részünk van ebben is, abban is.

szeretünk Csikipapa.

Szerettünk, és szeretni fogunk.

És ha tudsz, maradj még!

A napokban, amikor a negyedszázados Lucust ünnepeltük, újra felidéződött bennem saját Gyermekeim születése. Minden születésnapjukon filmszerűen megelevenedik és lepereg az emlékképek sora, mozzanatról mozzanatra újraélem. Balázs 25. születésnapjára egy könyvet készítettem, megpróbáltam megfogalmazni a lehetetlent, szavakba önteni az érzéseket. Idekívánkozik belőle egy idézet.

S ha már az éveknél tartunk, ez is hihetetlen. Hogyan tudtak ilyen rakétasebességgel elszáguldani? Olykor még magamról sem érzem, hogy 25-nél több vagyok. Na jó, nem akkor, amikor az ilyen fotókat nézegetem :-)

Mostanában csak azok a történetek érdekelnek, amelyek megérintik a szívemet. Többnyire régi történetek.

Kezdetben azt hittem, hogy sajnos olyan vacak ez a világ, hogy ilyenek már nincsenek. Nyílván voltak gyermekkoromban, de elfogytak, a hajnali ég besötétedett, a bárányfelhők nyomasztó esőfelhőkké változtak, az emberek egymás gyomrába könyökölnek, és mindenki csak önmagára figyel.

Annál jobb, gondoltam. Ezek szerint ritkaságokat fogok gyűjtögetni! Beteszem szépen ebbe a dobozba, amit bármikor kinyithatok, ha egy kis bárányfelhőre, vagy hajnalhasadásra van szükségem…

És elkezdtem gyűjtögetni.

Kellemes hangulatban indult az óra. Tél volt, korán sötétedett, de a gyertyák körülöttünk aranyfénybe vonták a termet. Behunyt szemmel körbeálltunk, és végiggondoltuk magunkban, hogy milyen érzésekkel érkeztünk…

És elkezdődött a tánc.

Puhán, lassan, szabálytalan mozdulatokkal táncoltuk be a teret. Tánclépéseinkkel a nőiség formáit hol merészen kitárulkozó, kihívó, hol szende, olykor pedig odaadó mozdulatainkkal éltük meg. Az egyik pergőbb ritmusú dal által amazonokká váltunk, hogy aztán a következőben teljesen felajánljuk magunkat a dallam erejének. A gyorsabb részeket lassabb zene és lágyabb mozdulatsor követte, tökéletes harmóniában. Mert a harmónia éppen a változásból fakad. Nem a mindenáron utat törőből, hanem abból, amelyiket a föld táplálja, de az Ég vezeti az útját. Örök körforgás, amely mégis máshová érkezik, mint ahonnan elindult és így válik gazdagabbá az ismétlődésben.

A záró meditációban a dolgok a helyükre kerülnek. Rossz érzéseink távolinak és aprónak tűnnek, jó érzéseink pedig megerősödnek, és egész lényünket átjárják.

Az óra után kellemes bizsergést és jóleső fáradtságot érzek a testemben.  A többiekkel való közös teázás megnyugtat, ellazít. Feltöltődve, örömmel indulok, mosolyomat – a gondok helyett – hazáig viszem magammal.

 Tegnap egy idegen városban jártam. Idegen emberek idegen nyelven beszéltek körülöttem. Nagy volt a város, sok volt az ember. Kicsit elveszettnek éreztem magamat a nagy tolongásban. Nem ismertem senkit, viselkedésem hol tétova volt, hol megrökönyödött. Tűnődtem és bosszankodtam furcsa magatartásukon, viselkedésükön. Az emberek elébem nyomakodtak, lökdösődtek, átmentek a piroson, szemeteltek. Az autók ráhajtottak a zebrára, kerülgetni kellett őket. Bosszantó volt.

És akkor, hirtelen, ráeszméltem, hogy mindez csupán szokás. Szokás, azaz általánosan elfogadott viselkedésforma. Gyakran nincs mögötte semmi. Nincs mögötte bántó szándék, rosszindulat, kegyetlenség, szeretetlenség, még ha én így is érezném, még csak nemtörődömség sincs. Csak megszokás.

Ez az ember itt a kocsijában, félig a zebrán, ahogy pillantásra sem méltat, ahogy mosolytalanul kimered a szélvédőn, szintén egy ember. Ugyanolyan, mint én. Talán családja van, gyerekei, azokhoz siet. Amikor hazaér, megöleli őket, megcsókolja gyengéden, ajándékot visz, virágot a feleségének. Figyelmes a szomszédaival, gondosan végzi a munkáját, segítőkész.

Talán csak ez az egyetlen rossz szokása.

Barbara nyelvtanár. Németet tanít egy főiskolán. Civilben két kicsi gyermeket nevel, és egy férjet igyekszik irányítani, utóbbit kevés eredménnyel.

Amúgy ők az ideális család. A férfi mérnök, nem keres rosszul, de persze sokat dolgozik, alig van otthon. Ezt nem nagyon bánja, imádja a munkáját, büszke rá, akár csak a nagy presztízsű cégre, ahol középvezető, és persze büszke a pozíciójára is. Ha a perspektívákat is nézi… nos, azt nem nagyon nézi. Jobb a békesség.

A gyerekek szenzációsak. Egy kisfiú és egy kislány. Két csillogó, rajongó szempár, tehetség, a jövő ígéretei.

A családi image abszolút rendben.

  Ha Ön a könyv olvasása közben velünk is dolgozott, elkészítette a személyes alkotmányát, és sorba rakta vezető értékeit, leírta hosszú és rövidtávú céljait is, ha végigcsinálta az előző hét pontot, akkor talán már sikerült is megvalósítani egyik másik célját. Az előző hét pont segítségével bármilyen (hangsúlyozom: bármilyen) cél elérhető, megvalósítható. Valójában ezekhez nincsen szüksége a nyolcadik pontra.

   A nyolcadik pontra nem egy adott cél megvalósítása érdekében lesz szüksége. Ez a rövid fejezet az egész élethez nyújthat felhasználható stratégiát.

 Emlékeszel erre a pillanatra? Ezt kívánom Neked arra a napra, amikor az utolsó lépcsőt kell teljesítened! És várom, hogy a kamera végén megint ott legyek! 

Rebeka jövő héten vizsgázik autóvezetésből, ma délben letette az egészségügyi vizsgát.

- Botrányosan könnyű volt – mesélte később, miután visszautasította a felajánlott oktatói tanfolyamot. – Pedig jó karrier – jegyezte meg, a Rózsadomb tele van eü. oktatókkal.

Tegnap este még egészen más volt a kép. Izgult, ideges volt, újra és újra átvette a tételeket.

1979 és 1982. Két különleges év, két különleges AJÁNDÉK. Elkísérnek, velem vannak. Mindig és mindenhol, bárhol is legyünk fizikailag a nagyvilágban.

Balázs az én színeimet örökölte. Sötétbarna hajjal született, 3300 grammos testét kreol bőr borította. Nézegettük, gyönyörködtünk, és felmenőink között épp titkos viszonyokat kezdtünk feltételezni, keresgéltük a mellékágat, amikor belépett a csecsemős nővér a szobába: "Jézusom, ez a Baba teljesen besárgult!" Nem volt mellékág, csak egy természetes újszülöttkori jelenség :-) Szerencsére a bőre kreol maradt.

Zoli azt mondogatta, ha lánya születik, csakis vörös és szeplős lehet, akár egy pulykatojás. Olyannyira, hogy a "Tícia" nevet szánta Neki. Szerencsére Zsófi lett. Igaz, valóban vörösen és szeplősen jött a Világra. Balázst, miután meglátogatta újszülött Kistestvérét, izgatottan kérdezgették az ismerősök: - Na, milyen a Húgod?

- Hát piros. - hangzott a tömör összefoglaló válasz.

Lám lám, vannak színészek akiket nem érint sem a válság, sem az időjárás, sem a rosszkedv. Ez egy tökéletes, klasszikus, vidám, és dinamikus performance, amit Hugh Jackman (mint házigazda) adott elő a 2009-es Oscar díjátadó gálán.

Csak, hogy feldobja a napod! Enjoy!

Kritikus Tömeg, Critical Mass. Egy az Egyesült Államokból indult rendezvény, ami ma már a világ több száz városában több ezer biciklistát hív közös kerekezésre. Vajon mi a cél? Mi értelme van tömegesen összegyűlni egy szmogos nagyvárosban, annak is a legfőbb kereszteződéseiben, és lassú, véget nem érő tömegben hömpölyögni, mindössze pár kilométeren keresztül?

Győr. Egy város. Ami mellesleg családunk kis számú tagjának a téli hidegben kedden felvirágzott.

Beszámoló.

Egy fantasztikus példa arra, hogy egyesek miket megtesznek céljaik eléréséért. Az ilyen emberek számára, nincs lehetetlen.

Mellesleg, ez egy nagyon vicces részlet, egy tökéletes filmből.

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!!! :)

Nyomd meg a tovább gombot!